Megalakításának célja elsősorban, hogy az azonos földrajzi vagy családtörténeti környezetben élők számára elősegítsük kutatást. Megkönnyítsük az információ áramlást, a szakmai, módszertani tudás cseréjét. A csatlakozást minden érdeklődő számára lehetővé válik, nem feltétel a MACSE tagság. A már megalakult csoportok a helyi lehetőségekre alapozva bővíthetik a tagságuk körét, ez vonatkozik az egyes rendezvényekre is. Működésük során felhasználhatják az egyesület honlapján szabadon látogatható tartalmakat, viszont az adatbázishoz való hozzáférés nem biztosított.

Az egyesületünk elkötelezett abban, hogy minden időben és helyzetben a tőle telhető maximális szakmai segítséget nyújtsa. Ha szükséges anyagilag és kapcsolatai révén is segítse a helyi csoportokat. A különböző egyesületi fórumokon bemutatkozási, megjelenési lehetőséget biztosítunk. Amennyiben felvétel vagy prezentáció érkezik a helyi csoportok fontosabb rendezvényéről, előadásáról, lehetőség van a MACSE honlapon, a Médiatárban közkinccsé tenni.

Időrendi sorrendben legelsőként Bács-Kiskun vármegyében alakult ilyen csoport dr. Végső István vezetésével. Majd némi megtorpanás után sorra alakultak és váltak aktívvá helyi csoportok. Bár néhány esetben az első lendületet követően elmaradt a tartós működés.

A helyi csoportok:

  • ANAKK-MACSE Családkutató Klub Szolnok – vezető: Ari Ilona, kapcsolattartó: Kórodi Lenke 
    - 2024 beszámoló 
    - 2025 tervek
  • Bács-Kiskun Vármegyei Csoport – vezető: Végső István 
    - 2024 beszámoló
  • Budapest-II. kerületi csoport – vezető: Balla Judit
  • Családfakutatók Társasága Szeged – vezető: Tóth Tamás
  • Érd és Környéke csoport – szervező: Ferencz Klára – kapcsolattartó: Lehoczki Zsuzsanna 
    - 2024 beszámoló és 2025 tervek
  • Győri Hely- és Családtörténet-kutatók Társasága – vezető: Kovács Balázs 
    - 2024 beszámoló és 2025 tervek
  • Helytörténeti, Családkutató és Fotódigitalizációs Műhely Kecskemét a kecskeméti Cédrusnet és a MACSE közös csoportja – kapcsolattartó: Rádiné Dekker Katalin 
    - 2024 beszámoló és 2025 tervek
  • MACSE Balaton déli parti csoport – kapcsolattartó: Varga István
  • Somogy vármegyei csoport – vezető: dr. Csillag Gábor

Szinte mindegyik csoport máshogy működik: más-más érdeklődési és tevékenységi fókusszal, különböző formában, különböző gyakoriságú és szervezésű rendezvényekkel stb. A legfontosabb cél viszont közel azonosan mindegyik csoportnál megvalósul: a családtörténeti és helytörténeti kutatások végzését támogató, valamint az elért eredmények közzétételének fórumot adó szakmai előadások és személyes összejövetelek, szakmai kirándulások szervezése.

A csoportok vezetői, szervezői nagy lelkesedéssel irányítják a helyi munkát, és mind a jobbító javaslataikat, mind az esetleges igényeiket rendszeresen előterjesztik – e csoportok működése hosszabb távon is biztosítottnak látszik.

A MACSE részéről létezőnek tudott, de az elvégzett munkájukról, illetve a terveikről összefoglalást nem adó helyi csoportok (a fonyódi, a kaposvári székhelyű csoport) működésével kapcsolatban feltételezhetjük,

  • hogy amennyiben valóban működnek, akkor a MACSE támogatása nélkül is megállnak a maguk lábán, illetve,
  • hogy amennyiben nem működnek, akkor az adott helyi kutatók nem is igénylik a helyi jellegű intézményesítést, és az intézményesítéssel kézenfekvően adódó szakmai és anyagi támogatást sem.

A Budapest-II. kerületi csoport – mint a legújabb helyi csoport – 2025. év elején alakult meg, így a 2024. évről beszámoló értelemszerűen nem érkezhetett.