Alapfogalom, katonai fogalom, foglalkozás, rövidítés

31 – 40 / 70 megjelenítése

Megnevezés	Leírás	Forrás
közszerzemény	Régi jogunk rendszerében az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállása idején – együtt vagy külön – nem öröklés útján vagy más ingyenes módon szereztek. A feudális jog éles határvonalat vont a nemesek és nem nemesek között ebből a szempontból. A polgár- és a jobbágyasszony, mint aki férjének segítségére volt a munkában, minden ingatlan és ingó szerzeményben közszerzőnek számított, a nemes nő csak ha a jogszerző oklevélbe az ő nevét is beírták. A polgári és a jobbágyférj tehát sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhetett egész vagyonáról, csak szerzeményeinek fele részéről. Ha az asszony özvegységre jutott, ez a fele rész mint tulajdona illette meg őt. Törvényes öröklés esetében a gyermekek csak a másik fele részben örököltek, gyermekek híján ez is az asszonynak jutott. A megözvegyült férj ugyanúgy igényt tarthatott a közszerzeményre felesége szerzett vagyonában, mint a nő. A kapitalista jog is fenntartotta a közszerzemény tekintetében a nemesek és nem nemesek közötti különbségtételt. A közszerzeménnyel kapcsolatban rendkívül sok helyi jogszokás érvényesült. (lásd még: csókpénz, nászajándék, rostapénz, szerzeményi javak, szólás) – Irod. Fél Edit: A vagyon és tulajdon Martoson (Társadalomtudomány, 1944), Eckhardt Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp., 1946).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
kúria (curia)	A kuriális nemes telke, amely szabad nemesi földnek számított és azért adómentes volt. Bár a kuriális nemeseket egytelkes nemeseknek is nevezik, a kúria nagysága nem feltétlenül egy teleknyi.	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.
kuriális falu	Kuriális nemes által lakott község, amelyben nemesi kúriára telepített szabadosok, zsellérek is élhettek. A település nem állt földesúri hatalom alatt, lakosai magukat igazgatták, intézték a bíráskodást. Kölönállásukat 1871-ben szüntették meg.	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.
kuriális jobbágy	Majorsági földön vagy nemesi telken (kuriális telek) lakó és gazdálkodójobbágy. A kuriális jobbágy kiváltságos helyzetben volt a jobbágyság más rétegeivel szemben, mert a használatában levő nemesi tulajdonjogú föld után nem fizetett állami adót (rovásadó). A 18. sz.-tól censualista, taksás névvel is illették a kuriális jobbágyot, amennyiben a birtokában levő majorsági birtok után elsősorban vagy kizárólag állandó nagyságú pénzszolgáltatást fizetett. A földesúri adózásnak ez a módja jelentette kiváltságos helyzetük másik lényeges vonását. A nem nemes kuriális népességet s ezen belül a kuriális jobbágyot is az úrbérrendezés során vagy kihagyták az összeírásból, vagy zsellérként vették számba őket. Egy ezzel ellentétes folyamat is lejátszódott, amennyiben a legkülönbözőbb okok miatt az úrbérrendezésből kimaradt jobbágyokat, zselléreket automatikusan kuriálissá minősítették. Így akár azért, mert ténylegesen allodiális birtokon éltek, akár azért, mert kimaradtak az úrbérrendezésből, a földesúrral magánjogi viszonyba kerültek, s mint ilyenekre a jobbágyfelszabadítás vagy egyáltalán nem, vagy csak számukra nagyon kedvezőtlen feltételek mellett vonatkozott. – Irod. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948), Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767–1849 (Bp., 1967).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
kuriális telek	Nemesi tulajdonjogú telek, s mint ilyen mentes az állami adózás alól függetlenül attól, hogy milyen társadalmi állapotú egyén használja vagy birtokolja.	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
kuriális, kurialista nemesek (curialistae, nobiles unius sessionis)	Történelmi múltjukat tekintve a legtekintélyesebb csoport a kurialistáké volt, akiknek ősei királyi birtokadománnyal nyerték nemességüket. Kúriának vagy sessiónak a nemesi telket nevezték. Egy teleknyi földükön nem éltek jobbágyok, maguk művelték azt. Nemesi földjük adómentességet élvezett. Az 1595-töl rájuk kirótt adó (taxa) után a taksás nemesek közé számítjuk őket.	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.
maga kezével	maga kezével	Babcsányi Judit
magyarosítás	A Vitézi rend tagjai kötelesek voltak magyar, vagy magyarul hangzó családnevet felvenni. Valaki írt is egy gyönyörű példát egy emberről, aki nem volt hajlandó erre, ki is zárták. Egy másik szempont volt az állami alkalmazottaknál, hogy lehetőleg magyarosítsák a nevüket. Hát, főleg a B listás majd a gazdasági világválság időszakában sokan engedtek az esetlegesen nacionalista, túlteljesítő főnökök akaratának és inkább a névmagyarosítást, mint a munkanélküliséget választották. Érdekes, hogy aztán nagyon sokan visszanémetesítették a nevüket, ami bizony nem jött jól nekik a kitelepítések idején...	Tahony (Tamási) által írt névmagyarosítási visszaemlékezés (4359/1935. III. BM sz. (1935. május 7.) ),
malombíró	A malombíró intézménye a szél-, vízi-, olaj- és szárazmalmoknál történő visszaélések meggátlása érdekében alakult ki. Különösen a vízimalmokat kellett erősen szemmel tartani, mert áradások alkalmával a tulajdonos malmát nem szerette régi helyére visszavontatni, hanem ott állította volna fel újra, ahol több hasznot remélt elérni, nem törődve mások szerzett jogaival.	Könyvismertetések. Irmédi-Molnár László: Eperjessy Kálmán: Írások a régi Makóról. Helytörténeti rajzok. Makó, 1929. 159 oldal. http://acta.bibl.u-szeged.hu/19697/1/nepunk_002_150-153.pdf
mansus, mansio, jobbágytelek	Mansus: a jobbágytelek latin neve a középkori Európában. A maradni jelentésű manere géből származik, s így eredetileg a megtelepedés, a település jelölésére szolgált. Valamennyi telek jelentésű szavunk közül a legrégibb, s a 13. sz.-ig mondhatni egyeduralkodó. Mo.-on a 14. sz.-ban kezdte felváltani az ugyancsak latin stessio, mely az egyik leggyakrabban használt telek-fogalmunk még a 18. sz.-ban is. A mansus és szórokonai kezdetben csak abelső telket jelentették, ami azzal magyarázható, hogy az egységes jobbágyság kialakulása előtt a szolgaállapotú paraszt csupán a házbirtokhoz kapott jogot, a határbeli művelt föld (a későbbiekben külső telek, pertinencia) bármikor elválasztható volt a falubeli házbirtoktól. A középkor folyamán Mo.-on telek jelentéssel az alábbi latin kifejezések fordultak még elő: a már említett sessio, laneus: főleg az ország É-i részén, a soltész telepítésű falvakban. Ezekben jobbágytelek jelentése mellett mint mértékegység is szerepelt, a fumus (füst) és a fundus tulajdonképpen a falubeli telket jelentette, de esetenként magába foglalta az egész telket is, curia: eredetileg a nemesi udvarház elnevezése, ritkán jobbágytelket is jelent, a porta szó jelentésváltozáson ment keresztül, ugyanis kezdetben (14. sz. eleje) kaput jelentett és a királyi adózás kulcsa (rovásadó) volt, később már az egész telekszervezet értendő alatta, majd a népnyelvben belső telek jelentéssel szilárdult meg. A felsorolt kifejezések közül Mo.-on a mansus, a sessio és a porta vált országosan ismert és használt terminussá. Telek jelentésben a magyar nyelv legkorábbi szavai az ülése, hely, helye, majd maga a telek. – Irod. Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.