Alapfogalom, katonai fogalom, foglalkozás, rövidítés

41 – 50 / 70 megjelenítése

Megnevezés	Leírás	Forrás
manu propria	saját kezűleg	Babcsányi Judit
megszólítások	Más-más országokban eltérö megszólítási szokások vannak. Ma már tudjuk, hogy az elökelöket a honfoglalás idején böség-nek nevezték. Törökös szónak vélhetjük, hiszen náluk a Bey az elökelö. A nagyságos magnificus cím a XV-XVI századtól járt azoknak a förendeknek, akik a királytól, vagy a fejedelemtöl bárói címet kaptak.A tekintetes cím a spectabilis arisztokratáknak volt a címe, de együtt is használták a fenti két címet.A kegyelmes, a nagyságos titulus bíróknak is kijárt. Elöfordult, hogy a kegyelmest még uralkodók is megkapták. A grófoknak az illustrissime comes kiválóságod megszólítás járt. Az sem volt ritka, hogy ezeket a megnevezéseket együtt használták. A nemzetes címet felváltva használták a tekintetes és a nagyságos címmel. Késöbb a nemzetes címet csak a lecsúszott ispánok, intézök, jegyzök használták. A nemzetes és vitézlö uraimék megszólítás a fénykorát a török idöben élte. A nemzeteseknek a nemesi nemzethez tartozókat nevezték. A vitézlö tipikus magyar, a nyugati nyelvekben nincs megfelelöje. A nemzetes és vitézlö gyakran szerepel együtt. Ahogy csökkent a magyar nemesség régi katonai erénye, úgy ment füstbe a nemzetes és a vitézlö titulus értelme.	http://www.miillik.hu/megszolitas.html
móringkönyv	A móringot/hitbért/ sokszor tévesen azonosítják a hozománnyal, vagy a nászajándék fogalmával. A móring az a díj, amelyet a leendő férj a házasság megkötése és teljesítése esetére ígér a menyasszonynak.	Verasztó Antal: Móringkönyv 1788-1835 Orosháza kézírásos emlékezete sorozatban: Mottója “ Eljegyezte magának jövendőbeli hütvös társul”Orosháza 2006.Idézet:
örökös jobbágyság, második jobbágyság	A jobbágyrendszer második, kései felvirágzása, súlyos jogi, gazdasági következményekkel járó, a korábbinál szorosabb függőségi viszony a földesúr és a jobbágy között. Az örökös jobbágyság rendszerének lényege két pontban foglalható össze: 1. A jobbágyot olyan szoros személyes függés fűzte a földesúrhoz, hogy amíg annak birtokán tartózkodott, lakott, az tulajdonjogot gyakorolt felette. – 2. A jobbágy e személyi függésből nem törhetett ki, mert ha el is szökött vagy költözött az új földesúrral szükségszerűen ugyanilyen viszonyba került. Az örökös jobbágyság legfejlettebb formájában tartalmazza a költözési szabadság teljes hiányát is. Az örökös jobbágyság rendszere a 16–17. sz.-tól fogva az Elbától keletre mindenütt kialakult. Kifejlődése kapcsolatban állt az áruviszonyon alapuló intézmények és kapcsolatok csökkenésével, megszűnésével vagy hiányával. Okai a munkaerőhiányban kereshetők, amikor is a munkaerő megkötéséhez szükség volt a gazdaságon kívüli kényszer eddiginél kiterjedtebb alkalmazására (a jobbágyság „röghözkötésére”). A munkaerőhiány adódhatott a lakosság megritkulásából, ill. egyenlőtlen eloszlásából, az eltartásra szoruló uralkodó osztály számának megnövekedéséből, a majorsági gazdálkodás terjedéséből. – Törvénybe iktatása elsőként Mo.-on következett be 1514-ben. A jobbágyok költözési szabadságának teljes megvonása a gyakorlatban azonban csak fokozatosan valósulhatott meg. Az ország három részre szakadása, a török hódítás, ill. hódoltság, az örökös jobbágyság megszilárdulásának folyamatát hátráltatta, a 16. sz. közepén hozott törvények megszabott keretek között újból lehetőséget adtak a költözésre. Az örökös jobbágyság mo.-i megszilárdulása véglegesen csak a 18. sz. elején következett be. Ennek megfelelően az örökös jobbágyságnak két változata különböztethető meg: 1. meghatározott keretek közötti költözési lehetőség. Ebben az esetben a jobbágy státusa változatlan maradt, csak földesura változott. – 2. A költözési szabadság teljes hiánya, vagyis az illető jobbágy feletti tulajdonjog mindig ugyanazon földesúré és jogutódaié. (még: jobbágyköltözés) – A második jobbágyság, ill. a jobbágyság második kiadása kifejezések Engels nyomán terjedtek el. A történeti szakirodalom az örökös jobbágy elnevezést más jelentéssel is használja, olyan jobbágy jelölésére, akit a földesúr nem maga szerzett, hanem őseitől örökölt. (lásd még: szabad menetelű jobbágy) – Irod. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948), Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
ősiség (aviticitas)	A vagyonforgalom korlátozására irányuló anyagi jogi intézmények összessége (Murarik Antal), amelynek kötelező szabályai alapján meghatározott kultúrfokon szinte valamennyi népnél különbséget tesznek ősi és szerzeményi javak között. Az ősiség körébe tartozó jogintézmények között említésre méltó aházközösség, az élők közötti és a halál esetére szóló elidegenítési tilalmak vagy korlátozások (pl. társtulajdonosok vagy a szomszédok hozzájárulásának feltétele, elővásárlási jogok, a végrendeletalkotás tilalma stb.) rendszere. – Hazánkban Könyves Kálmán király (kb. 1068–1116) óta ismert az ősi és a szerzett javak közti megkülönböztetés és 1848-ig az ősiség áthatotta magánjogunkat, érvényesült a nemesi, a városi és a jobbágyi javak tekintetében egyaránt. Az ősiség elvét I. Lajos 1351-i dekrétuma emelte törvényre. Fő elvének azt tekinthetjük, hogy az ősi javak nem azé voltak egyedül, aki bírta, hanem az egész nemzetségé (Frank Ignác), tehát egy tágabb vérségi közösségé, amelynek tagjai meghatározott sorrend szerint mint várományosok szerepeltek. Ősivé azok a javak váltak, amelyek a szülőtől törvényes öröklés vagy végrendelet útján ugyan, de az öröklés törvényes rendjének sérelme nélkül szálltak a lemenő ágazatra, ízre rokonság). Egyszeri törvényes öröklés útján a szerzeményi javak is osztoztak az ősiek sorsában. Ha az ősi javak elpusztultak, azokat a szerzeményiből pótolni kellett. Az ősiség megszabta a vagyon továbbszállásának a rendjét a lemenő ág kihalása esetére. Ekkor az az apai vagy az anyai ágon a vagyon szerzőjétől számított oldalágra szállt és mindaddig a nemzetségen belül maradt, amíg annak élő tagja (íze) létezett. – Törvény vagy egyéb jogszabály a jobbágyi javak körében az ősiségről közvetlenül nem intézkedett, de az szokásjogi úton a 17. sz.-tól kezdve kialakult, rendszeressé vált és a bíróságok is elismerték. A jobbágyi ősiségre vonatkozó szabályok részben a vagyontárgyak köre (pl. szőlő), részben a rokonság számításának különbözősége folytán a helyi szokásban rendkívül sok eltérést mutattak. Az ősiség megszűntével (1848, XV. tc., ill. 1852. évi császári pátens) a rajta alapuló vagyonforgalmi korlátozások sem érvényesültek többé, de egyes helyeken a nép körében csökevényei szokásjogi úton még hosszú ideig fennmaradtak, sőt az ági vagyon formájában polgári jogunkba is belekerült. – Irod. Frank Ignác: A közigazság törvénye Magyarhonban (I–II., Buda, 1845–46), Schwarz Gusztáv: Az ági öröklés kérdése (Bp., 1898), Murarik Antal: Az ősiség alapintézményeinek eredete (Bp., 1938), Bacsó Jenő: Öröklési jogi (Bp., 1960), Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
osztályos atyafiság	Azok köre, akik egyazon osztály útján örököltek. A feudális magyar jog szerint az osztályból jogközösség származott, ez azt jelentette, hogy az osztályban szerepelt javak ősi javak (ősiség) voltak és akik az osztályban részt vettek, ill. utódaik között a magtalanul elhalt (magszakadás) örökös vagyonában kölcsönös örökösödés állt fenn. A szokásjog az osztályos atyafiságot többre is kötelezte: egymást támogatniuk, segíteniük, az osztályban szerzett javakat elidegenítés előtt egymásnak vételre felajánlaniuk kellett.	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
pénznemek	A XVI.. századtól kezdve a Német Birodalomból és az osztrák örökös tartományokból származó különböző pénznemekkel bővült a Magyarországon használatos pénzegységek köre. A korszak zavaros viszonyai rányomták bélyegüket a pénzügyi viszonyokra is, ezért csak hozzávetőlegesen lehet megadni az összeírásokban előforduló pénzfajták értékarányait: 1 birodalmi tallér = 2 rajnai forint (később 3 rajnai forint) =2 2/5 magyar forint 1 rajnai (rénes) forint = 100 dénár = 60 krajcár = 20 garas 1 magyar forint = 100 dénár = = 60 krajcár (ugyanakkor a régi (más néven egri v. kurta forint 50 krajcárt ért) 1 máriás = 17 vagy 20 krajcár 1 garas = 5-6 dinár v, 3 krajcár krajcár = a XVII. századtól kezdve a legfontosabb váltópénz. A rajnai forint 1/60 része. dénár = a magyar forint és a rajnai forintnak is 1/100 része.	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.
porció, katonatartás	1. A 17–18. sz.-tól a jobbágyság állami (hadi-) adójának elnevezése rovásadó). Az ország egészére kirótt hadiadót felosztották a megyék, majd ezen belül a helységek és jobbágygazdaságok között. Adott megyében, ill. helységben az egy gazdaságra eső adót a vagyontárgyakat számbavevő dicalis összeírások alapján vetették ki. A porciót pénzben és természetben adták a jobbágyok. Ez utóbbi legsúlyosabb formája a katonatartás volt. A császári katonaság kevés kaszárnyával, gabonaraktárral rendelkezett, a jobbágyok pedig a háborús viszonyok (török megszállás) miatt sokszor nem tudták előteremteni a hadiadó fizetéséhez szükséges pénzt, így kézenfekvőnek látszott az a megoldás, hogy a törökök miatt az országba vezényelt császári hadsereg a falvakban nyerjen elszállásolást és élelmezést. A katonatartás a 18. sz. elején nyert szervezett formát, de már a korábbi időkben is általános gyakorlat volt. A jobbágy köteles volt a nála lakó katonának kenyeret és húst (oralis porció), lovának pedig szalmát és zabot (equilis porció) adni. A fenti élelmiszerek kincstár által megállapított ára és piaci áraik közötti különbözet adeperdita volt. – Irod. Varga János: A parasztság állami kizsákmányolása a 18. század első felében (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790 Szerk. Spira György, Bp., 1952), Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt (Századok, 1955). 2. Kimért szénaadag, egy számosállat napi szükséglete, amit rendszerint összekötnek, s a kötélnél fogva visznek rendeltetési helyére. Bekötözésére porció kötelet használnak. Ez kb. 1,5 m hosszú, egyik végén hurokkal, másik végén fapecekkel (bóda) ellátott 1–2 cm vastag kötél. A széna porcióba kötése főként az Alföldön és a Dunántúlon terjedt el. 19. sz.-i gazdasági íróink propagálták a takarmány porcióba kötözését. – Irod. Pethe Ferenc: Pallérozott mezei gazdaság (I., Sopron, 1805), Galgóczy Károly: Mezei gazda népszerű gyám- és vezér-könyve (I., Pest, 1854).	Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
porta	Az állami adó (majd a hadiadó) kivetésének alapegysége. 1336-tól Károly Róbert rendelkezése szerint a jobbágyoknak kapunként kellett fizetni az adót. A kapu fogalom akkor még egy egész jobbágytelket takart. 1609-töl kezdve 1 porta 4 jobbágygazdaságból vagy 12 zsellérháztartásból állt. A porta 1696-ban már csak elméleti adóegységet képezett.	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.
pozsonyi mérő (metreta Posonienssis)	Pozsonyi köböl (cubulus Posoniensis) űrmértékek és egyben területmértékek is. A pozsonyi mérő a XVI.. században az országgyűlések helyszínén, Pozsonyban használatos gabonamértékből alakult ki. Miután csaknem megegyezett a bécsi mérő nagyságával, a XVII.. század folyamán - törvények és rendeletek által megerősítve - az ország hivatalos mértékévé válhatott, amelynek használatát a közölt három összeírás utasításai is előírták. (1696, 1715, 1720)	Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002.