21 – 30 / 70 megjelenítése
Megnevezés | Leírás | Forrás | |
---|---|---|---|
hitbér, jegybér, móring, móringbér | Az a díj, amelyet a férj a házasság megkötése és teljesítése esetére ígér a feleség részére, ill. a leány a maga részére kikötött. A hitbér jogilag megfelel az írott hitbér fogalmának, de annak ellenére, hogy szinte az egész magyar nyelvterületen inkább a németes kifejezése ismert, nem azonos a fogalom a német eredetű Morgengabe-val, aminek a célja a házasság elhálásának a jutalmazása volt. Leggyakrabban a dunántúli területen, a Felvidéken fordult elő, ritkábban Erdélyben és az alföldi lakosság körében, a múlt század végével a szokásra vonatkozó adatok gyérülnek, de ma is előfordul. A hitbért a házasság megkötése előtt általában írásban, sokszor házassági szerződés formájában kötötték ki. A megállapodást a menyasszony és a vőlegény, valamint 2–4 tanú írta alá és azt a jegyzőnél, vagy ref. községekben az anyakönyvi iratokat kezelő lelkésznél helyezték letétbe. A megállapodás körülményei és feltételei a helyi szokás szerint változtak. Sok helyen (pl. az Alföld déli részén) csak második házasság esetén kötöttek ki hitbért, más helyen a kölcsönösség uralkodott, tehát a vőlegény javára is szólhatott (viszonthitbér). Esedékességének feltétele rendszerint az volt, hogy a házasság gyermektelen legyen és a férj vagy a feleség halálával érjen véget. Összege a szokástól és a vagyoni viszonyoktól függött, a férj javára szóló hitbér általában fele volt annak, amit ő ajánlott fel. Nem változtatott a szokás lényegén az sem, ha nem a vőlegény, hanem szülei, esetleg rokonai vállalták a kötelezettség teljesítését. Sok helyen nemcsak pénzben állapították meg, hanem ingóságban vagy esetleg ingatlanban is. Siklóson (Baranya m.) pl. a nő leginkább ágyneműjét kötötte le. A hitbért sokszor tévesen azonosítják a hozománnyal vagy a nászajándék fogalmával. – Irod. Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok (Perlak, 1943), Domonkos Ottó: Móring levelek Sopron vidékéről (Népr. Közl., 1957), Mándoki László: A siklósi reformátusok házassági szerződései (Népr. Közl., 1961), Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961). | Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982. | |
honorácior | A nem nemesi eredetű (pl. jobbágy, iparos taníttatta a gyermekét), de értelmiséghez tartozó (tanító, ügyvéd orvos, gazdász), tehát elsődlegesen a bevételéből (mai honoráció) élőket jelezte, nem kellett a nőnek tisztséget viselni, elég, ha a család ilyen típusú volt. | Ricsey Edit (tört.szakos tanár) | |
inhabilis | Az 1715 évi összeírásban többnyire iparosok neve mellett álló jelző. Pontos jelentése bizonytalan, mindenesetre valamilyen akadályozottságot, valamire való képtelenséget jelöl.1. vagyontalan, iparát sem tudja gyakorolni, nincs eszköze. 2. idős kora, egészségi állapota miatt alkalmatlan munkára. 3. esetleg céhen kiüli iparűző, kontár. | Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002. | |
inscriptionalisták (inscriptionalistae) | A szabadosok (libertini) egyik csoportja. A földesúrnak adott készpénz, azaz kölcsön fejében jobbágytelket kaptak haszonélvezetbe, amelyet sem census, sem robot nem terhelt. A telek használata és jövedelme az inscrptionalistát a zálogösszeg visszafizetéséig illette meg. | Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002. | |
irtvány (extirpatura) | Erdőirtással, mocsárlecsapolással művelhetővé tett földterület. | Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002. | |
jobbágytelek (sessio) | A feudális rendszerben gazdasági és adózási alapegység, amelyet a jobbágy a föld tulajdonosától, a földesúrtól kapott használatra. Belső telekből (belsőség) és külső tartozékból (külsőség) állt. A belső telek részei: házhely a rajta épült házzal, udvar a gazdasági épületekkel és a kertek. Külső tartozék: a község határában lévő szántóföld és rét. Továbbá a telkes jobbágyok a közös legelőt és erdőt is használhatták. | Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002. | |
kenyeres gazda | Mással közös háztartásban, egy kenyéren élő jobbágy,zsellér elnevezése. A kenyeres gazda rendszerint a családfő nős fia, veje, testvére, valamilyen más rokona volt, de lehetett nem családtag is. A kenyeres gazda nem rendelkezett külön jobbágytelekkel, így külön szolgáltatás sem terhelte a földesúr felé. Rendelkezhetett viszont saját állattal, irtvánnyal (irtás), szőlővel. – Irod. Zimányi Vera: A Rohonc-szalonaki uradalom és jobbágysága a XVI–XVII. században (Bp., 1968). | Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982. | |
kétes nemes (suspectus nobilis) | A vármegyében nemességét még kétségkívül nem bizonyító, többnyire armalista nemes. Ugyanis a birtoktalan armalista nemessége csak abban a vármegyében volt érvényes, ahol azt kihirdették. Ha nem tudta nemességét igazolni, kiváltságait elvesztette és lesüllyedt az adózók közé. | Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720.Dr Takáts Endre, Veszprém 2002. | |
kodusbíró (kuduzsbíró) | A koldusok egyike, akit a város vagy község (falu) a többi koldus felügyeletével bízott meg. Ellenőrizte, hogy csak engedéllyel bíró személyek kolduljanak, az idegeneket, a kóborlókat botjával elzavarta, vagy árestomba (fogda) záratta. A koldusok sok helyen nem széjjelszórva, csak a koldusbíró irányítása alatt mehettek a házakba kéregetni. Kezelte a pénzbeli alamizsna gyűjtésére szolgáló dobozt (az ún. pixist). Kiváltságként egyedül is végigkoldulhatta a helységet, zsákkal a vállán, imával vagy énekléssel kereste fel a házakat. | Eperjessy Kálmán: A magyar falu története (Bp., 1966). | |
kontraktualista | Az a személy, akinek a földesúrhoz való viszonyát írott szerződés (lat. contractus) szabályozta. A feudalizmusban így nevezték a földesúrnak szerződés szerint szolgáló jobbágyokat, valamint mindazokat, akik kontraktus mellett béreltek, használtak valamilyen földesúri birtokot, épületet stb. A kontraktualista jobbágy rendszerint kedvezőbb feltételek mellett, kötetlenebbül élt, mint az urbárium alapján szolgáló társai. Kontraktusra léphetett valaki egyénileg is, de valamely település kollektíven is (majorsági zsellérfalu). A kontraktualistát helyenként taksás, censualista, árendás elnevezéssel is illették. – Irod. Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969). | Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982. |